Léttörténet

                   Mindannyian marionett bábuk vagyunk. Egy nálunk jóval hatalmasabb erő kifaragott minket, és a jelentéktelen faanyagból több millió egyedi játékszer készült. Létezésünk alapelve az, hogy a mester irányít minket, ám alkotónk nagylelkűségét kihasználva – miszerint saját lélekkel, és öntudattal rendelkezünk – olyan utat választottunk, amiben mi próbáljuk meg őt irányítani (elég kis sikerrel…).
                   Olyan szerencsés állapotban vagyunk, hogy készítőnk szívének legmélyebb szeretetéből faragott ki minket, ezért adott nekünk egy második esélyt. A legnemesebb fából, a legprecízebb hozzáértéssel elkészítette a tökéletes bábut, aminek végső ékköve az lett, hogy a mester saját személyiségével ruházta fel. Aztán ezt a felbecsülhetetlen értékű darabot közénk helyezte. Mi pedig nem akartuk őt elfogadni. Talán féltékenységből, amiért mindenben jobb volt tőlünk; talán azért, mert tökéletes alkotás létére nem nagyzolt erényeivel, hanem teljesen egyenrangúnak érezte magát velünk, így minden rosszindulatunk céltáblájává vált. Ám léteztek olyan bábuk, akik megértették, hogy a mester miért tette őt közénk, és meglátták a marionett bábuk tökéletes példányában azt, hogy belőlük mennyi minden hiányzik. Világossá vált számukra, hogy az eddigi életüket keretek között élték, és még egy pillanatra sem találkoztak a tökéletes lelki és testi szabadsággal, habár mindeddig azt hitték, hogy abban élnek. Akiknek megnyílt az elméjük a tökéletesség irányába, elkezdték hallgatni a küldött szavát, és megőrizték szívükben azokat. Vágytak arra a többre, amiről ő beszélt nekik, felismerték, hogy benne van a mester lelke, és elkezdtek undorodni saját cselekedetüktől, miszerint elpártoltak eredeti helyükről: alkotójuk óvó kezei alól. Vágytak újra az ő szeretetteljes oltalmazása alatt lenni. Ám voltak olyan bábuk, akiknek teljesen eltérő gondolatok cikáztak a fejükben. Ők úgy gondolták, hogy a tökéletes teremtmény rossz hatással van rájuk, és olyat hirdet, amivel csak ellenségeskedést szít. Elhatározták, hogy megszabadulnak a tökéletesség mintapéldájától, és megalázzák őt, hogy minden követkőjének elmenjen a kedve azoktól a tanoktól, amiket ő vall. Így hát saját törvényeik alapján megölték őt. De nem számoltak azzal, hogy a mesternek sokszorta nagyobb ereje van, mint nekik. Míg ők elvették az Ajándék életét, a mester könnyű szerrel ki tudja javítani a „halálos sebet”. A „műtét” után a bábu talán még tökéletesebb lett, mint volt, és követői szívében ez új reménységet keltett. Ám a mester nem helyezte őt vissza a többi bábu közé, hanem magához vette, és még máig is ott őrzi. A második esélyt viszont nem vette el a többi, kevésbé tökéletes bábutól, hanem a tökéletességben hívőket megjutalmazta, és azt a feladatot adta nekik, hogy értessék meg a többiekkel és a tökéletesség szépségét és lényegét.
                   Ez a munka még ma is folyik, mivel a bábuk elég nehezen adnak túl megrögzöttségükön, és továbbra is úgy érzik, hogy elég okosak és erősek ahhoz, hogy ők irányítsák a mestert. Akik pedig megértették, hogy az alapállapotban élhetnek csak teljes életet, miszerint ők állnak a mester irányítása alatt, és nem fordítva, azok a legboldogabb, legsikeresebb bábuk a mai napig. Jutalmuk pedig az, hogy bizonyos idő után ők is a mesterrel és a tökéletes példánnyal élhetnek, míg az ellenállók büntetésben részesülnek (ami szerintem igazán kijár nekik).
                   És hogy számunkra, XXI. századi bábuk számára mi a tanulság? Szerintem ezt nem kell részleteznem… Csak azt kell magunkban tisztáznunk, hogy okosak vagyunk-e vagy a megszokott, ám számunkra igencsak ártalmas dolgokat szeretjük…

/

(2011.06.23.)

Szép napot!

   Nem régiben megnéztem A negyedik című "remek" műalkotást, és kb. az egész filmben két mondat tetszett, ami miatt valahogy az egész filmet megkedveltem. Igazából nem túlságosan szeretem az amerikai sci-fi-ket, de ennek a filmnek szerencséje volt. Megmentette az a bizonyos két mondat.
  Ennek a híres mondatpárnak pedig az volt a lényege, hogy az emberek nem tudnak örökké szeretni. Lehet, hogy ez csak véletlenül sikeredett ilyenre a filmben, de engem komolyan elgondolkodtatott..
  A főhős, aki természetesen egy helyes fiatal srác, és földönkívüli is egyben, beleszeret egy lányba (tipikus szőke, mosolygós). És nem érti, hogy miért érzi úgy, hogy nem tudja elhagyni ezt a lányt sohasem, hiszen még sosem érzett ilyet. Az "álapja", aki amúgy valamilyen védelmzője vagy nem tudom milye, felfilágosítja, hogy náluk ez másként megy, mint az embereknél. "Mi örökre szeretünk." Szóval ez a rövidke párbeszéd egy nagy pofon volt számomra. És szerintem nem csak én, hanem mindenki más is feltehetné a kérdést, hogy hol vannak mostanra azok a bizonyos "örökké szeretni fogom őt" emberek az életünkből? Komolyan van olyan, akinek már a nevére is alig emlékszem, de azért "örökre szeretni fogom"... Van ennek értelme egyáltalán? Szerintem nem sok.
  Az emberi természet olyannyira megfejthetetlen, hogy az ember maga sem tudja irányítani az érzéseit. Akárkibe, akármikor belé tudunk szeretni, majd ugyanolyan gyorsan el is tudjuk felejteni. Kérdem én, szerelem ez egyáltalán?
  Én erős kifejezésnek találom a szerelmet ezekre az érzésekre. Szerintem a szerelem az az érzés, ami valóban örökre szól, és egy kis apróság miatt nem szakad meg. Viszont olyan dolog is egyben, amit nem akárki érdemelhet ki. Csak annak van joga a szerelmünket birtokolni, akire valabóan van értelme a szívünket pazarolni. Ezek a kis semmik pedig nem nevezhetők szerelemnek. Ezek lángolások, az emberi test vágyai, a lélek vágyai, és nem a szellemé. Az embereknek szükségük van arra, hogy szeretetet kapjanak és adjanak, és ezt mára úgy oldották meg, hogy beolvasztották az érzelmeiket egy általános sablonba, amit az egész emberiség követ, és elnevezték a valódi érzelmek után szerelemnek.
   Pont. Én ezt gondolom a szerelemről, vagyis a szerelemnek mondott kicsapongásokról. Miért nem tudnak az emberek várni arra az emberre, akit tényleg örökké fognak szeretni, és aki ugyanúgy örökké szeretni fogja őket?
   Még egy dolog amit nem értek az emberekben. Hurrá.

Hola!

    A minap olvastam egy könyvet, amiben egy olyan történetet olvastam, amit úgy érzek, hogy még le kell írnom a "Casting Crowns - While You Were Sleeping" című blogbejegyzésemhez kiegészítésképpen.
    Talán ez a pár mondat jobban összefoglalja az egész anyaság szépségét, mint az, amit én írtam. De, hát, nézzétek el! Még nem született gyermekem, akiről ilyen csodálatos dolgokat írhattam volna.. :)
    Tehát itt a részlet:

"Az ultrahangos vizsgálatok során betekinthettünk gyermekünk növekedésének és fejlődésének folyamatába. Hogyan lehetséges, hogy ez az apró gyermek már élt, rugdalózott, a szíve dobogott, miközben még a feleségem testében volt? Hogyan lehet az, hogy ilyen tökéletesen formálódott, s még szinte alig láttuk, máris felfedezhettük még a körmét is? Szótlanul álltam Isten jósága és teremtésének csodája előtt. Minden egyes alkalommal, amikor a kezemet Beth hasára tettem és éreztem az apró rúgásokat, ezek a pillanatok Isten kinyilatkozásai voltak felém."

    Az író, Matt Redman, nem ezzel a témával kapcsolatosan írta meg a könyvet (A kiolthatatlan dicsőítő), hanem egy olyan témájú könyvbe írta bele, amibe talán a laikusok szerint nem is illene bele ez történet. Pedig beleillik! Az életünk minden egyes részéhez be tudjuk illeszteni ezt a hatalmas örömöt, amelyet az anyaság vagy jelen esetben az apaság válthat ki. Nem hiába foglalkozok ezzel a kérdéssel. Úgy gondolom, hogy egy apró döntésünk is nagy kihatással lehet az életünk más területeire is. Például ennek a férfinak született egy gyermeke, ezáltal jobban összemelegedett a feleségével, jobb kapcsolata lett azzal az Istennek, akiben hitt, sikeresebbé vált a munkájában, és szavaiból ítélve egy boldog, békés családi életet él. Számára áldás volt ez a gyermek. Gyökeresen megváltoztatta az életét már az is, ahogy látta fejlődni felesége hasában a magzatot. Kezével érezte, ahogy rugdos, megszületése után pedig szemtanúja volt annak, hogyan válik egy aprócska kis pontból egy igazi ember. Látta az első lépéseit, hallotta az első szavait.
    Hát nem csodálatos látni, ahogyan a világ legérdekesebb, legbonyolultabb és legértékesebb dolga fejlődik? Szerintem nincs ennél felemelőbb élmény az emberi világban!

Végleges szőrtelenítés.
Ingyenes kipróbálási lehetőséggel.
Hirdetés a Pesti Estben

Úgy tűnik, megélénkült itt az élet a csepeli temetőben.
TV2, Jimmy temetésének közvetítése

Bill Clinton magas koleszterinszintjét és bőrrákját leszámítva jó egészségnek örvend.
Duna TV

Kereslek, barna hajú lány, akit a Hystérián úgy állba vágtam! Narancssárga pólós fiú.
Pesti Est

Korlátlan étel-ital fogyasztás. Gyerekeknek 50 százalék kedvezmény (140 cm-ig).
Egy étterem hirdetése

Csütörtökön tízezer frissítő kendőt rendelt a BRFK a közterületeken nappali szolgálatot ellátó rendőrök számára. (...) Az indoklás szerint a kánikula miatt a rendőrök is bágyadtabbak, figyelmetlenebbek, s az izzadt rendőrök látványa ingerelheti a polgárokat.
Népszabadság

A 22 éves Kimi Raikkönen 22 millió márkáért szerződik a McLaren-Mercedeshez, a nála tíz évvel fiatalabb honfitársa, Mika Hakkinen utódjának.
Metro, 2001. szeptember 14.

Ezekhez hasonló, és még nagyobb hülyeségeket olvashatsz még a könyvben. Nagyon NAGY! : D

"Akárhogy s mint - mondta magában - , egyvalami nem változik. Ha rongyos vagyok is, legbelül csak megmaradok hercegnőnek. Könnyű lenne a hercegnőt játszanom, ha selyembe-bársonyba öltözhetnék. Sokkal nagyobb dolog úgy maradni meg hercegnőnek, hogy ezt senki nem tudja."
(Frances Hodgson Burnett: A padlásszoba kis hercegnője)

    Ez a pár mondat nagyon elgondolkoztatott. Arról szól az életünk, hogy minél jobban nézzünk ki, folyamatosan kövessük a divatot, és ne maradjunk le semmi újról. Ám eközben elfeledkezünk a belső énünk formálásáról. A lelki tisztaságunkról.
    Hiába van a legmenőbb cuccokkal tele a ruhatáram, ha nem vagyok kedves másokkal. Mi értelme van a drága dolgoknak, ha senkivel se tudod megosztani az örömödet? Sokkal fontosabb dolog az, hogy kapcsolatokat építs másokkal.
    Persze nem azt mondom, hogy el kell hanyagolni magunkat, és nézzünk ki úgy, mint a csövesek! Csak maradjunk meg a realitás talaján! Hiszen nem attól lesz "nagy" valaki, ha ő a legtrendibb, hanem attól, ha ő a legmegértőbb, legkedvesebb, akihez bármi bajunk van, bizalommal fordulhatunk! Nem a kinézetedtől leszel hercegnő! Könnyű úgy szépnek és csinosnak lenni, ha minden eszközöd megvan hozzá, de nehéz ezek nélkül... A belső szépséget viszont nem lehet pénzen megvenni.