Szép napot!

   Nem régiben megnéztem A negyedik című "remek" műalkotást, és kb. az egész filmben két mondat tetszett, ami miatt valahogy az egész filmet megkedveltem. Igazából nem túlságosan szeretem az amerikai sci-fi-ket, de ennek a filmnek szerencséje volt. Megmentette az a bizonyos két mondat.
  Ennek a híres mondatpárnak pedig az volt a lényege, hogy az emberek nem tudnak örökké szeretni. Lehet, hogy ez csak véletlenül sikeredett ilyenre a filmben, de engem komolyan elgondolkodtatott..
  A főhős, aki természetesen egy helyes fiatal srác, és földönkívüli is egyben, beleszeret egy lányba (tipikus szőke, mosolygós). És nem érti, hogy miért érzi úgy, hogy nem tudja elhagyni ezt a lányt sohasem, hiszen még sosem érzett ilyet. Az "álapja", aki amúgy valamilyen védelmzője vagy nem tudom milye, felfilágosítja, hogy náluk ez másként megy, mint az embereknél. "Mi örökre szeretünk." Szóval ez a rövidke párbeszéd egy nagy pofon volt számomra. És szerintem nem csak én, hanem mindenki más is feltehetné a kérdést, hogy hol vannak mostanra azok a bizonyos "örökké szeretni fogom őt" emberek az életünkből? Komolyan van olyan, akinek már a nevére is alig emlékszem, de azért "örökre szeretni fogom"... Van ennek értelme egyáltalán? Szerintem nem sok.
  Az emberi természet olyannyira megfejthetetlen, hogy az ember maga sem tudja irányítani az érzéseit. Akárkibe, akármikor belé tudunk szeretni, majd ugyanolyan gyorsan el is tudjuk felejteni. Kérdem én, szerelem ez egyáltalán?
  Én erős kifejezésnek találom a szerelmet ezekre az érzésekre. Szerintem a szerelem az az érzés, ami valóban örökre szól, és egy kis apróság miatt nem szakad meg. Viszont olyan dolog is egyben, amit nem akárki érdemelhet ki. Csak annak van joga a szerelmünket birtokolni, akire valabóan van értelme a szívünket pazarolni. Ezek a kis semmik pedig nem nevezhetők szerelemnek. Ezek lángolások, az emberi test vágyai, a lélek vágyai, és nem a szellemé. Az embereknek szükségük van arra, hogy szeretetet kapjanak és adjanak, és ezt mára úgy oldották meg, hogy beolvasztották az érzelmeiket egy általános sablonba, amit az egész emberiség követ, és elnevezték a valódi érzelmek után szerelemnek.
   Pont. Én ezt gondolom a szerelemről, vagyis a szerelemnek mondott kicsapongásokról. Miért nem tudnak az emberek várni arra az emberre, akit tényleg örökké fognak szeretni, és aki ugyanúgy örökké szeretni fogja őket?
   Még egy dolog amit nem értek az emberekben. Hurrá.