Az egész élet Murphy törvényére alapszik: "Ami elromolhat, az el is kilmor." Szóval majdnem MINDEN elromlik körülöttünk. Amikor boldogok vagyunk, biztos, hogy jön valami olyan dolog, ami elrontja a boldogságunk. így van ez, amikor annyira röhögünk, hogy már fáj a hasizmunk, aztán egy pillanat alatt sírhatnékunk lesz. Gyakorlatilag a világ egy nagy kupac fájdalom és szenvedés. Van egyáltalán valami ami jobbá tehetné?

Minden rossz lehet egy kicsit jobb, ha akarjuk, hogy jobb legyen. Alapvetően mi irányítjuk az érzelmeinket, és intézhetjük úgy a dolgokat, hogy átengedjük az irányítást az érzelmeinknek. De akkor miért siránkozunk? MI csesztük el az egészet.
ÉN döntöm el, hogy mosolygok vagy sírok, ÉN döntöm el, hogy megsértődök-e a másik szavára, ÉN döntöm el, hogy megbocsátok-e vagy sem. Ha ÉN vagyok az úr, mégis miért nem mennek a dolgok? Lehet, hogy hiba van a rendszerben…?